Az erdélyi unitarizmus története dióhéjban
Az unitárius egyház a protestantizmus legradikálisabb eszmei áramlataként alakult ki a 16. században, Lengyelországban és Erdélyben. A Szentháromságot tagadó egyház erdélyi megalapítója és első püspöke Dávid Ferenc (Kolozsvár, 1520 k. – Déva, 1579) volt, aki a protestantizmus különböző felekezeteit végigjárva jutott el az oszthatatlan, egy Isten eszméjéhez. Az ő hatására tért át erre a felekezetre János Zsigmond, Erdély első fejedelme is. E korai időszak legnagyobb megvalósítása az az erdélyi országgyűlési határozat volt, amely 1568-ban, Tordán – a világon először – törvényben rögzítette a lelkiismereti és vallásszabadság eszméjét. Ettől a dátumtól számítjuk az unitárius egyház megalakulását is. János Zsigmond 1571-ben bekövetkezett halála után utóda, Báthory István restaurációs valláspolitikát folytatott. Elvette az unitáriusoktól a gyulafehérvári nyomdát, majd bevezette a vallásos kiadványok cenzúráját, ezután érvénybe léptette az ún. innovációs törvényt, amely megtiltott minden újabb vallási reformot. E törvényre hivatkozva ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre 1579-ben Dávid Ferencet is, ki ugyanazon év novemberében mártírhalált halt a dévai várban.
Dávid Ferenc halála után a belső teológiai nézeteltérések és a külső nyomás egyként gyengítette az új felekezetet. E gyengülési folyamatnak Enyedi György – a 16. század egyik legkiválóbb tudósa, szépírója és teológusa – vetett véget, akit 1592-ben választottak az egyház püspökévé.
Az unitárius elnevezést (unitaria formában) először az 1600. évi lécfalvi országgyűlés használta.
A 17. század folyamán egyre jobban megerősödtek az unitarizmust elnyomó rendelkezések. 1638-ban az unitáriusokra rákényszerítették az ún. dési egyezséget, amely kötelezte őket Jézus isteni tisztelettel való imádására és a kisgyermek megkeresztelésére az Atya, Fiú, és Szentlélek nevében. Vallási könyveiket fejedelmi cenzúra alá vetették. A szombatosság elnyomása címén megkezdődött az erőszakos térítés és a templomok elvétele. Az 1691-ben kihirdetett Lipóti Diploma tovább fokozta az elnyomást. A közhivatalokból kizárták a protestánsokat, elvették iskoláink és templomaink egy részét, és sok más hátrányos megkülönböztetésben részesítettek.
Az 1716–1737 közötti időszakban az egyház összegyűjtötte belső erőit, anyagilag, közigazgatásilag újraszervezte magát. A világiak két főgondnokot választottak, és közös tanácsot létesítettek az egyháziakkal. Püspökké választották Szentábrahámi Lombárd Mihályt, ő írta meg latin nyelven az első rendszeres unitárius hittant A keresztény teológia rendszere címmel.
A megpróbáltatásoknak a II. József által 1781-ben aláírt türelmi rendelet vetett véget, amely immár lehetővé tette az unitáriusok számára is az új templomok és iskolák építését. Az e rendelet által biztosított szabadabb légkörben, 1786-ban választották püspökké Lázár István kolozsvári rektort. Az ő püspöksége idején közel ötven új unitárius templom, torony és iskola épült, köztük a kolozsvári unitárius templom is. Ekkor határozták el egy középfokú egyházi iskola felállítását Székelykeresztúron, amely 1804-ben kezdte el működését. 1806-ban készült el a kolozsvári Unitárius Kollégium új, kétemeletes épülete is, az unitáriusok harmadik iskolaépülete a városban, a Kossuth Lajos utca 5. szám alatt. A harminc helyiséges épület a század végére már nem volt alkalmas az oktatás számára. Ekkor döntöttek a kor követelményeinek megfelelő iskolaépület felépítéséről. Az új, negyedik intézmény, amely az oktatási célok mellett az egyház püspökségének és szervezeteinek is otthont adott, 1901-ben készült el. Ebben működik ma az újraindult János Zsigmond Unitárius Kollégium.
A 19. század a fellendülés időszaka volt az unitáriusok számára. 1821-ben hivatalosan is felvették a kapcsolatot az angol hittestvérekkel, 1831-ben, Bölöni Farkas Sándor utazása nyomán létrejött a kapcsolat az észak-amerikai unitáriusokkal. 1861-ben Kriza János és Nagy Lajos szerkesztésében megjelent a Keresztény Magvető című unitárius teológiai folyóirat, az első ilyen jellegű kiadvány Erdélyben. 1868-ban az unitáriusok nyilvánosan ünnepelhették meg egyházuk fennállásának 300. évfordulóját, amelyen az angol hittestvérek képviselői is jelen voltak. 1885. augusztus 29-én Boros György javaslatára Dávid Ferenc Egylet néven egyháztársadalmi szervezet alakult, amelynek célja a vallásos és erkölcsi élet ápolása (első elnöke Brassai Sámuel). 1888. szeptember 10-én keltezett végrendeletében Berde Mózes egész vagyonát az unitárius egyházra hagyta. Gondoskodása külön kiterjedt a tanuló ifjúságra az ún. cipóalapítvány létesítésével, amely sok szegény sorsú és szorgalmas ifjú tanulását tette lehetővé. 1890. október 26-án Budapesten felavatták az első fővárosi unitárius templomot a hajdani Koháry és Alkotmány utcák sarkán. 1900-ban, Kolozsváron megalakul az első unitárius ifjúsági szervezet, amely a későbbi Dávid Ferenc Egylet Ifjúsági Köreinek Egyetemes Szervezete (1929–1948), és a mai Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (1991–) jogelődje. 1910-ben megalakul az Unitárius Nőszövetség.
A huszadik század megpróbáltatásai az unitárius egyházat sem kímélték. A trianoni békediktátum után a romániai nacionalista államhatalom igyekezett erőszakkal elrománosítani az unitárius többségű falvak lakosságát. Az állami törvények egyre kevésbé voltak tekintettel a kisebbségekre, a magyar nyelvű tanítás fokozatosan visszaszorult a vallásos nevelés területére. Védekezésképpen egyházközségeink új felekezeti iskolákat létesítettek.
folyamat tovább erősödött a második világháború után is. Az 1948-as államosítás és a tanügyi reformkövetkeztében gyülekezeteinktől elvették épületeiket, földterületeiket és erdeiket, államosítják iskoláinkat, megszüntetik egyháztársadalmi szervezeteinket, elkobozták irattárainkat, kegytárgyainkat, régi dokumentumainkat. A teológiai képzést a négy protestáns egyház közösen szervezte meg az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet keretében.
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc után egyházunk vezetőinek, lelkészeinek és teológiai hallgatóinak tekintélyes részét – elrettentő példaként – börtönre, kényszermunkára ítélték.
A huszadik század második felében a falusi egyházközségekből a fiatalok tömegesen városra települnek. A régi egyházközségek meggyengülnek, lélekszámuk csökken, az egyház a városokba beköltözött, szétriasztott híveinek megőrzésére és gondozására összpontosítja erőfeszítéseit. Új egyházközségek alakulnak Kolozsváron, Csíkszeredában, Kőhalomban, Homoródon, Brassóban és Székelyudvarhelyen.
1989 után, a kommunista elnyomás alóli felszabadulás eredményeképpen gyümölcsöző testvéregyházközségi kapcsolatok bontakoznak ki az amerikai egyesült államokbeli unitárius univerzalista gyülekezetekkel, fellendül a templomok és más egyházi épületek építése, beindul a földtulajdonok és ingatlanok visszaszolgáltatása, az egyházközségekben újjászerveződnek az ifjúsági egyletek és a nőszövetségek, 1993-ban Kolozsváron és Székelykeresztúron újraindulnak az unitárius kollégiumok.